:: FDE.hu - MIX ::
       
   
   
 

   A Magyar Ifjúsági Képzési Szeminárium (MIX) egy 1990 óta évente megrendezésre kerülő szeminárium, amelynek célja, hogy a felsőoktatási intézményekben működő diákszervezetek vezető tagjai számára szakmai alap-, és továbbképzést nyújtson. Az első rendezvény nagy sikere után minden évben megrendezésre került a szeminárium valamelyik diákszervezet iránytásával, és mára már hagyományos rendezvénnyé nőtte ki magát. A résztvevő szervezetek kérésére a Felsőoktatási Diákszervezetek Egyesülete (FDE) célkitűzései között szerepel a MIX évenkénti megrendezése is.

   A projekt keretében tagszervezeteink személyiség- és képességfejlesztő tréningeken, előadásokon vehetnek részt. A program nem önmagában cél, mint a többi tevékenységünk, hanem a tagszervezetek eredményes munkáját segítő eszköz. A diákok a mindennapi életben kamatozó olyan készségeket sajátíthatnak el, mint például a

  • Kommunikáció,
  • Időgazdálkodás,
  • Vezetéselmélet,
  • Csoportépítés,
  • Marketing,
  • Önismeret, stb.
   Jelenleg a felsőoktatási diákszervezetek egyik kritikus erőforrása a képzett emberi erőforrás. Ehhez kívánt hozzájárulni a MIX azzal, hogy a felsőoktatásban aránylag gyors évenkénti rotáció miatt a részvevő szervezeteknél felmerülő tudás-átadás folyamatát (transition) is segítse. Az egyes felsőoktatási diákszervezetekben meglévő tudást a többi szervezet is hasznosíthatja, hiszen a releváns tevékenységi szegmens hasonló, ezáltal a környezeti hatások úgyszintén. Ezen folyamatok elősegítése és katalizálása a célunk.

 
   
Vissza a lap tetejére FDE Kezdőoldal